6. Fejezet - A pokol neve.: I.S.K.O.L.A.

*Kyle szemszög*

Vasárnap éjszaka 23:45.
Hogy honnan tudom mind ezt anélkül, hogy ránéznék az órára?
A vasúti sínek mellett lakom a testvéreimmel együtt. Lassan másfél éve lakunk itt. Az éjszakai vonatjáratok menetidejét kívülről tudom. Hála a sok ébren töltött éjszakának, amit csakis a Vasúti Társaságnak köszönhetek. Na meg a növekvő bűntudatomnak.
Pénz hiányában egy olcsó motelszobára futotta számunkra. Mindenkiben felmerülhet a kérdés: Merre vannak a szüleik?
Fogalmam sincs.
Édesapám a hadseregben szolgált, hősi halált halt a hazájáért. Az anyám.....ha nevezhetjük így, beadott minket egy árvaházba. Ekkor még csupán 10 éves voltam. A kis tesóim akik nem utolsó sorban ikrek, 4 évesek lehettek. Egészen 16 éves koromig bírtam az árvaház áporodott levegőjét, bezártságát. Eljöttem onnan Daisy-vel és Mikey-val.
Így kötöttünk ki a vasútállomás mellett. Ilyenkor, amikor ébren vagyok hála a vonatoknak, azon gondolkodom, hogy Daisyéket ott kellett volna hagynom. Nem azért mert nem akarok róluk gondoskodni. Hanem azért, mert nem akarom őket nyomorban felnevelni. Biztos sokan vannak még így, az enyémhez hasonló helyzetben. Ők biztosan értik milyen az a fájdalom, ami abból következik, hogy a szeretteinek nem tudja megadni mindazt, amit szeretne és amire szükségük van. A megélhetésünkért postás, felszolgáló, és pultos vagyok egy bárban. De néha még ez is kevés. Főleg így, hogy már ők is iskolába járnak, meg én is. Sőt valamint, bármily hihetetlen is, ennünk is kell. A számlák fizetéséről már ne is beszéljünk. Nagy nehezen visszaaludtam.
Álmomban egy barna, rövid hajú, csípős nyelvű kis tündérrel találkoztam. Meg szerettem volna ölelni őt, ám eltűnt. Ekkor ébredtem fel.
Gyorsan felöltöztem és elindultam a közeli kis boltba.
Daisynek Hercegnős, míg Mikeynak Bosszúállós gabonapelyhet kellett vennem. Én magam csak mixben tolom. Vettem tejet, kenyeret, felvágottat no meg alufóliát.
A kicsi tragaccsal hazaszáguldoztam, persze ha az 50 Km/h nevezhető száguldásnak. Beléptem az ajtón, a kulcsomat pedig az erre fent tartott hamutartóba dobtam. A kaját lepakoltam a szegényesen berendezett konyhába.
6 óra.
Még volt fél órám arra, hogy felkeltsem a srácokat.
Gyorsan megreggeliztem, felöltöztem, megmosakodtam. Halkan beléptem a kölykök szobájába, és először Daisyhez mentem.
-Daisy!-suttogtam a fülébe.-Ideje felkelni!
-Menj innen!-morogta és átfordult a másik oldalára.
Hagytam még egy kicsit pihenni, hisz ez a szokása. Hiába szólok neki, ő még fetreng, egészen addig, míg Mikey ki nem kászálódik az ágyából.
-Mikey!-mondtam, és gyengéden megrázogattam a mellkasát.
-Aaaaa...csak 5 percet Kyle.-ezzel a mondattal át is fordult a másik oldalára.
-Hát ezt nem hiszem el!-motyogtam és felálltam az ágya mellől.-Skacok!-mondtam, már az ajtóból.-Ez az első iskola nap, nehogy elkéssetek.-de ez sem hatotta meg őket. Persze megértem őket.-Megvettem a müzliket.-mondtam és kiléptem a szobából. Az ajtórésen keresztül hallottam, amint elkezdtek készülődni. Nem tudom eldönteni, melyik hatotta meg őket jobban. Az, hogy van müzli, vagy az, hogy nem egészen egy óra múlva már a suliban lesznek?
Kiöntöttem nekik a müzlit a saját megszokott táljaikba, amit egyből bekebeleztek. Elmosogattam, ők pedig bementek a fürdőbe megmosakodni.
-Kyle!!!!-kiáltott Daisy. Fejvesztve rohantam befelé.
-Ki esett el?-kérdeztem rémülten. Nálunk a családi balesetek mindennaposak voltak.
-Befonod a hajam?-kérdezte Daisy, azokkal a nagy, barna szemeivel.
-Te is tudod, hogy nem tudok fonni.-vontam meg a vállam magatehetetlenül.
-Naaa próbáld meg az én kedvemért!
Hatalmas nevetések, és fájdalmas kiabálások után elkezdtem befonni a haját. A nagy koncentráció közben észre sem vettem, mit csinál az öcsém. Elkezdte bezselézni a haját elég ramaty egy módon, így mnég az ő haját is kezelésbe kellett vennem.
-Biztos Grace-nek akarsz tetszeni.-súgta meg bizalmasan Daisy, majd felkuncogott.
Miután a skacok készen lettek, beültünk a kocsiba és elindultunk az iskola felé.
Énekeltünk, Mikeyék pedig táncoltak, már amennyire a gyerek ülésben ez lehetséges.
-Gyerünk, el ne késsetek...Na gyerünk egy nagy ölelést.-a nyakamba borultak.
Utána néztem a két kis virgonc után, és csak remélni mertem, hogy minden jól van így,  hogy nem döntöttem rosszul afelől, hogy teljes állású apának vállalkozom.
Épp elindultam vissza a kocsimhoz, amikor a tanítújukba botlottam..szó szerint.
-Óó elnézést!-lehajoltam a mappái után, és visszadtam a kezébe.-Akkor..majd a szülői értekezleten találkozunk Mrs. Peters!-és próbáltam menekülni.
-Óóó, várjon Mr.Wilson!-a Francba! Nagy F-fel.-Most is lenne egy kis tájékoztató a szülőknek...és a.. khm..hozzátartozóknak.
-Tudja.. tényleg igazán szívesen maradnék..de nekem is iskolába kell mennem.....
-Hát nem elég fontos Önnek a húga és az öccse jövője?!
- De..de fontos.
Így maradtam még egy fél órát a negyedikesek tantermében, és mindehhez jó pofát kellett vágnom.
Hadd ne említsem, hogy lekéstem a tanévnyitónkat, így az utam egyenesen az igazgatói vezetett.
A suli folyosója egy áthatolhatatlan dzsungellé változott a tanévnyitó után. Szerencsémre a szekrényekhez érve ritkultak az emberek, így szabad utam volt.
-Szeeeeevaaa Kyle!-harsant fel mögöttem az egyik haverom kiáltása. Jeremyé vagy Jasoné.
A döntésemet az nehezítette, hogy ők ikrek. Ha tavalyhoz képest nem változott a szokásuk, akkor Jeremy karkötőt visel, Jason pedig egy fa nyakláncot. Gyorsan leellenőriztem.
Nyaklánc.
Oké, akkor Jason köszönt.
-Szeva Jason.-köszöntem neki vissza vigyorogva.
-Beégtél! Jeremy vagyok, Jasonnel cseréltünk.-nevetett fel.
-Na akkor kapjatok be!-válaszoltam nevetve.
-Egy kicsit elkéstél, nem gondolod?
-De, ezért is megyek az dirihez.
-Pedig van egy új csaj! Ha láttad volna mennyire jól nézett ki. Hmm...kifejezetten jó fejnek tűnik.-kezdte el. Nem igazán figyeltem rá. Én csak arra a lányra tudtam gondolni, akivel a kórházban találkoztam.
Tök abszurd dolog, hogy én arra a lányra gondoltam akivel még csak kétszer futottam össze.
Beteges.
-Na csá haver....Hol is kezdünk?-kérdeztem.
-17!!
-Oks kösz.
-Foglaljuk a mögöttünk lévő helyet!-kiáltott még utánam.
Csak visszaintettem, és elindultam az irodába.

XXXXX

-Zoe!!!-hallottam anya hangját tompán a párnám alól.

-Menj innen!-morogtam vissza.
-Kicsim ez az első napod az új iskolában. Egyből késéssel akarsz kezdeni?
Reméltem, hogy ez egy költői kérdés volt. A válasz egyértelmű.
Simán elkésnék a suliból, ha ez azt jelentené, hogy aludhatok még 5 vagy 10 percet.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból és felöltöztem. Megreggeliztem, mosakodtam és hivatalosan is késznek nyilvánítottam magam.
-Oké mehetünk!-kiabáltam be a konyhába.
Valamivel fél órával korábban érkeztünk meg a sulihoz, mivel még anyáéknak beszélni kellett a dirivel.
Mint kiderült ki kellett volna nyalnom magam, de mivel semmi értesítést nem kaptunk így a fehér Converse-m is ünneplőnek számított.
Kánikulában álltuk kint végig a műsort, a beszédet és a megannyi köszöntőt.
Annyira örültem neki, mint egy mókus az erdő tűznek. Az se szépítette a helyzeten, hogy egyedül az én szüleim voltak jelen...és ahogy körbenéztem egyedül csak ők figyeltek a tanév nyitóra.
Hatalmas piros pont nekik.
-Oké anya, szerintem mehettek.-mondtam nekik a végén.
-Vigyázz magadra!-mondta anya könnyes szemmel. A hormonok csak úgy tombolnak benne, így mindenen sír már vagy 5 napja.
-Semmi baj anya, ez nem egy tábor!-próbáltam vigasztalni.
-A legutóbbi tábornál is ezt mondtad..eltört a kezed.-válaszolt sírva.
Gratulálok Zoe, Te nyertél a 'Hogyan ríkasd meg anyudat egy másodperc alatt' című műsorban. Sok taps és hála ének.
-Apa...segíts már.-nyögtem miközben próbáltam anyát elcsendesíteni.
Nagy nehezen lenyugodott és apával hazamentek.
Körbe néztem, és szerencsére senki nem vette észre ezt a családi mély zuhanást.
Mindenki a barátaival beszélgetett.....
Úgy döntöttem nem nézem végig a hatalmas össze borulásokat, így elindultam befelé. A folyosón rengeteg ember volt. Az iskolai folyosó olyan, mint a busz. Az elejére tömörül mindenki, és hatalmas hering-partik vannak arra. De, ha áttörsz a tömegen hátul még le is feküdhetsz az ülésre. Szóval a suli nyelvére lefordítva, a szekrényeknél alig voltak. Elindultam megkeresni a szekrényemet közben pedig nézelődtem.
A sulis társaim nagy része akik a szekrényeknél tartózkodtak bele tartoztak az elit klikkbe. Vagyis focisok és pom-pom lányok voltak. Ám nem is ők ragadták meg a tekintetem hanem Ő.
Kyle.
A szekrényénél állt és beszélgetett az egyik barátjával. VAgyis gondolom, hogy a barátjával mivel nagyokat nevettek. Megálltam és pket figyeltem addig, míg Kyle sietve el nem rohant. Aztán én is elindultam. Ha valaki figyelt volna minket, az látszódott volna, hogy követem Kylet.
Ez már beteges.
A gondolataimba révedve sétáltam előre, és nem vettem észre előre a bajt.
Egyenesen, telibe nekimentem egy kinyitott szekrényajtónak.
Buuumm!
Megtörtént a becsapódás, én pedig natúrba nyomtam egy hátast.
Valószínűleg nem voltam magamnál néhány percig. Aggódó hangokat hallottam magam körül, és csak remélni mertem, hogy Kyle még nem értesült a történésekről. Meg persze azt is reméltem, hogy nincs egy fej nagyságú dudor a képemen.
-Hééé kis anyám! Jól vagy?-és két srácot láttam magam előtt, akik próbálták elrejteni a mosolyukat.
Kettőt?! Na akkor itt még baj van.
-Neeem.-nyögtem.-Kettőt látok belőled.-és visszadőltem a hűvös padlóra.
A két..vagyis egy ember felnevetett.
-Nyugalom kis anyám. Ikrek vagyunk.-mondta a bal szélső srác akinek egy fanyaklánc volt a nyakában.
-Igen?-kérdeztem vissza. Bólintottak.-Na hát akkor nincsen semmi baj.-jelentettem ki és felültem.
-Biztos, hogy jól vagy?-kérdezte az egyikük.
-Igen, megleszek köszi.-és segítettek felállni.
-Jeremy vagyok!-mutatkozott be, aki nyakláncot viselt.
-Én pedig Jason.-szólalt meg a másik.
-Én pedig Zoe.-mondtam mosolyogva és egyszerre mindhárman kezet ráztunk.  - Nagyon cink voltam?-kérdeztem.
-Háááát, legfeljebb azt mondjuk, hogy nem csípted a szekrényemet.-szólalt meg Jason.
Felnevettünk.
-Hol kezdesz?-kérdezték egyszerre.
-Öööhm..a 17-be.-mondtam miután előkerítettem a papírjaimat.
-Mi is!-kiáltottak fel egyszerre.
-Ti mindent egyszerre mondtok?-kérdeztem mosolyogva.
-Néha.-mondták...ismét egyszerre.
-Elkísérünk.-mondta Jeremy.
Aztán mindhárman elindultunk a 17 terem felé.